Borbély Péter - őstermelő
Termelői szolgáltatás és saját termékpaletta bővítése gépbeszerzéssel, értékmegóvás
MFP-NHI/2019 A nemzeti és helyi identitástudat erősítése
MFP-KKE/2020 Közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzés
MFP-OEF/2020 Óvodaépület felújítása
MFP-FAE/2021 Felelős állattartás elősegítése
MFP-KEB/2022 Közösségszervezéshez kapcsolódó eszköz beszerzés és közösségszervező bértámogatása
MFP-UHK/2022 Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény, vízelvezető rendszer építése/felújítása
MFP-ÖTIF/2022 Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése
A fogorvosi rendelőnek és védőnői szolgálatnak helyet adó épület felújítása Szigetújfalun
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére
a 2023/2024. tanévre
Pályázati feltételek
Pályázatot azok a roma származású fiatalok nyújthatnak be, akik középfokú köznevelési intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, és a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük legalább 3,00. A pályázónak a fentiek mellett a pályázat benyújtásakor az alábbi feltételeknek kell eleget tennie:
a) magyar állampolgárság;
b) magyarországi lakóhely;
c) büntetlen előélet;
d) valamely rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára való, a középfokú köznevelési intézmény elvégzését követő jelentkezés, a hivatásos szolgálati jogviszony létesítéséhez szükséges tanulmányi és vizsgakötelezettségek teljesítésének, valamint ezt követően a hivatásos szolgálati jogviszony létesítésének vállalása;
e) szakiskolai tanulók esetében az érettségi megszerzésének és a tanulmányok ennek megfelelő – a szakiskolai tanulmányok befejezését követő tanévben történő – folytatásának vállalása;
f) kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában; a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti;
g) egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság, az alkalmasság pályázat elbírálása során történő, valamint a támogatás időtartama alatti megállapításához szükséges vizsgálatok írásban történő vállalása;
h) írásbeli hozzájárulás a pályázat benyújtása során a vármegyei/fővárosi Rendőr-főkapitányság rendelkezésére bocsátott személyes – köztük különleges – adatoknak a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól szóló ORFK utasításban foglaltak szerinti kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen és a támogatási szerződés hatályának tartama alatt a Rendőrség bármikor megvizsgálhatja;
i) írásbeli nyilatkozat roma származásról.
A támogatás formája, mértéke
A pályázatot elnyerők számára a támogatást a rendőr-főkapitányságok biztosítják saját költségvetésük terhére, a középfokú köznevelési intézményben folytatott tanulmányok hátralévő idejére az alábbiak szerint:
a) számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni vagy kollégiumi szállásköltség és a menzai ellátás költségeinek teljes körű térítésével;
b) tanévenként – számla alapján, személyenként legfeljebb 25 000 forint értékben – ruházkodási segéllyel;
c) tanszersegéllyel (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig - ugyancsak számla alapján - tanévenként és személyenként legfeljebb 4500 forint értékhatárig);
d) az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeli juttatással:
da) 3,00-3,50 tanulmányi átlag esetén nettó 2000 forint/hónap,
db) 3,51-4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 3000 forint/hónap,
dc) 4,01-4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 4000 forint/hónap,
dd) 4,51-5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 5000 forint/hónap
összegben;
e) kitűnő tanulmányi átlag esetén egy szakmai nap eltöltésére nyílik lehetőség valamely, területileg illetékes rendészeti szakközépiskolában.
Egyéb tudnivalók
A pályázatot 2023. június 30-ig kell a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének megküldeni.
A magyar állampolgárság, a magyarországi lakóhely és a büntetlen előélet igazolására szolgáló dokumentumokat (személyazonosításra szolgáló okmány másolata, lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány), a Rendőrség által végzendő alkalmassági vizsgálatokhoz való írásbeli hozzájárulást, a személyes adatok kezeléséhez történő írásbeli hozzájárulást, írásbeli nyilatkozatot roma származásról, valamint a tanulói jogviszony és a tanulmányi átlageredmény igazolására szolgáló dokumentumokat (a tanulói jogviszony fennállásáról, a köznevelési intézmény által kiállított igazolás, a bizonyítvány másolata) a pályázat mellékleteként kell benyújtani.
A pályázók egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságának vizsgálatát a pályázat elbírálására kötelezett szerv humánigazgatási szolgálata a rendészeti oktatási intézménybe jelentkezők alkalmassági vizsgálatára irányadó jogszabályi rendelkezések alapján végzi. Az alkalmassági vizsgálatokat a pályázat elbírálása során a Rendőrség kötelező jelleggel végzi el. A támogatás időtartama alatt évente legfeljebb egy alkalommal, amennyiben a pályázó egészségi, pszichikai állapota ezt indokolttá teszik, a Rendőrség további alkalmassági vizsgálatok elvégzésére is jogosult.
Az egészségügyi alkalmassági vizsgálat során bemutatni szükséges szakorvosi leletek:
A pályázatokat a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre.
A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője dönt. A pályázat elbírálásának határideje 2023. augusztus 31. A pályázatot nyert tanulókkal a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság támogatási szerződést köt.
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat Kiképzési Alosztály ügyintézőjétől kérhető az alábbi elérhetőségen:
Kardos Anikó ra. (tel.: 06/1/443-5000/30-526-os mellék)